2011. július 10., vasárnap

Csirkemájkrém házilag

Mi nagyon szeretjük a májkrémeket, de a boltban kapható minőségibb fajták igencsak borsos áron kaphatók, arról nem is beszélve, hogy az összetevői nem éppen "E"-mentesek. Ezért inkább házilag készítem, mindenki örömére. Lényeges még, hogy ez sokkal finomabb a bolti társainál és csekély időt vesz igénybe az elkészítése! :-)

A fotón még behűtés előtt jól látszik a krém lágysága!
  •  fél kg csirkemáj
  • 2-3 vöröshagyma
  • kacsazsír, olívaolaj
  • só, bors, petrezselyem, majoranna


  1. A hagymát felaprítjuk és kb. 3 ek. kacsazsíron megdinszteljük.
  2. A májat nagyobb falatokra vágjuk és a hagymára dobjuk, megszórjuk majorannával, sóval és 20-30 percig, kis lángon fedő alatt puhítjuk, néha megkeverjük.
  3. A fedőt levéve lesütjük és mikor a lángot elzártuk, ráaprítjuk a friss petrezselymet. Ha szárítottat használunk, akkor tegyük hozzá az elején a többi ízesítővel együtt.
  4. Kicsit hűlni hagyjuk, csak éppen annyira hogy ne legyen forró, majd a felét késes aprítóba kanalazzuk (ugyanis nálam mind nem fér bele a gépbe, így szakaszonként készítem), erre tegyünk ismét kacsazsírt, hogy a gép könnyebben dolgozzon.
  5. Ha már mindet összeturmixoltuk, tegyünk hozzá még kacsazsírt és pár evőkanál olívaolajat, amivel jól átkeverjük, mindezt azért, hogy egy majdnem folyós, lágy krémet kapjunk. Ez azért fontos, mert tartósít, és a hűtőben való dermesztés után is kenhető, de már szilárdabb krémet kapunk. Ha nem elég a zsiradék mennyisége akkor egy morzsalékos, kenhetetlen masszát kapunk, ha lehűtöttük.
Jó étvágyat!

11 megjegyzés:

  1. Jó ötlet az olívaolaj. Az általam használt változatban pontosan a vaj az a kevésbé egészséges hozzávaló, ami kicsit visszatartott a gyakori készítéstől. Pedig imádom. A receptem hasonlít a tiédhez, de 1 dl fehérbor és kakukkfű kerül bele.

    VálaszTörlés
  2. Még a színe is jobb, mint a boltinak. Régebben én is rengeteg májkrémet ettem. Mostanában csak nagyon ritkán, mert a bolti már nem kell..

    VálaszTörlés
  3. Nálunk is nagy kedvenc, kár, hogy mostanában kevés májat ehetek :( pedig imádom! én is olívaolajjal szoktam készíteni, meg néha tejfölösen is (vagy hát görög joghurttal, hogy kevésbé legyen kalóriadús :) ) én még langyosan szeretem amikor kicsit folyós, persze másnaposan se dobjuk ki :)

    VálaszTörlés
  4. Mi is nagyon szeretjük, ezért elég gyakran készítek. Ha kedved van, egyszer próbáld ki az én pástétom receptemet is,(kencéknél megtalálod) isteni a fűszerezése!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon finom a háti májkrém,én is teszek bele vajat turmixolás után.

    VálaszTörlés
  6. Egy kis meglepetés: http://andikezimunkai.blogspot.com/2011/07/egy-kedves-meglepetes.html ;)

    VálaszTörlés
  7. Petra, köszi a tippet ki fogom próbálni, ráadásul van saját nevelésű kakukkfüvem is! :))

    Panna, én is eddig a boltit fogyasztottam, de már leszoktam róla. :))

    Colors in the Kitchen, sajnálom, hogy meg kell vond magadtól, de biztosan van rengeteg más finomság amivel pótolhatod. Én meg pont a hűtőből szeretem hidegen, hát igen, ízlések és pofonok. ;D

    Márti, láttam van bőven kenyérre kenhető tipped, lesz miből szemezgetnem. Köszi! :)

    Aleda, akkor te is tudod mi a jó! :)) Köszi!

    Bianka, bizony az! :)

    Szilabi, innen is szorítok Csabikának, és köszönöm a kedves ajándékot! :)

    VálaszTörlés
  8. ugyanez tejszínnel,kakukkfűvel,turmixolva egyben ((:

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó recept:)! Ha van kedved, próbáld ki sült almával is, én azzal lazítom zsír vagy vaj helyett, fél kg májhoz három almát szoktam rakni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet, kipróbálom majd! :) Köszönöm!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...